A kicsik számára kiemelten fontos a bölcsődei környezet

Két felnőtt fiú édesanyjaként, több mint 20 éve vezetem a családi bölcsődét, ahol szeretettel és gondoskodással támogatom/támogatjuk számos kisgyermek fejlődését. Több mint húsz év tapasztalatával megfigyelhető, hogy a fiatalabb gyermek gyorsan és könnyedén alkalmazkodik a közösségi élethez. A mamáról való leválás zökkenőmentesebbé válik és öröm látni ahogy hamar megszereti kortársai társaságát.
Sok esetben az egészen kicsi gyermek bölcsődei látogatásakor szinte alig van szükség beszoktatási időre, hiszen gyorsan megtanul együtt játszani, felfedezni környezetét és természetesen beilleszkedik a csapatba. A pici gyermeknél elegendő, ha a gyermek csak délelőttönként vesz részt a bölcsődei programokon.
A gyermek korai szocializációja alapvető fontosságú a későbbi társas készségek és érzelmi intelligencia kialakulásában. A bölcsődei élet számtalan előnyt tartogat egy kisgyermek számára. Bizonyos életkor után az otthoni környezet már nem nyújt elegendő ingert a gyermek fejlődéséhez, amelyet a közösség könnyedén pótolhat.
A gyermek korai szocializációja alapvető fontosságú a későbbi társas készségek és érzelmi intelligencia kialakulásában.
A Kópévárban a bölcsődei szolgáltatás mellett délelőtti gyermekfelügyelet is igénybe vehető már egészen fiatal kortól, 20 hetes kortól 3 éves korig. Ebben az időszakban a gyermek fejlesztheti kapcsolatteremtő készségeit és megtapasztalhatja az együttműködés örömét.
Az állandóság kiemelt szerepet játszik a kisgyermek érzelmi stabilitásának kialakulásában, ezért fontos a gyermek igényeinek megfelelő, családias és biztonságos légkör biztosítása. A kisebb létszámú, családias csoport lehetővé teszi, hogy a gyermek nyugodtabb és harmonikusabb környezetben fejlődjön. Egy kicsi már egészen fiatal korban érzékenyen reagál a külvilág hatásaira, legyen az pozitív vagy negatív. A bölcsőde nem csupán a gyermek fejlődéséhez, hanem a család mindennapi harmóniájához is nagyban hozzájárulhat.