Sajnos nagymamámat nem ismerhettem meg, mielőtt megszülettem, elhunyt. Hagyott az akkor velem állapotos anyukámnál azonban egy naplót, s kérte, hogy 16 éves koromban adja át nekem. Mintha csak tudta volna, hogy anyukám egy lánygyermeknek ad majd életet. A napló első oldalán a következő sorokat írta:

“Ne siess nagylánynak lenni, boldogok a gyerekek, kívánom, hogy labdázni is csak ezután tanulj meg”

S milyen bölcs gondolat volt e mondat. Sokan vagyunk egy baba születésekor, hogy kérdések sokasága lepik el gondolatainkat, mit, hogyan csináljunk a későbbiekben. Elkezdünk tervezgetni, hova hordjuk gyermekünket, milyen programokat keressünk számára, hogy még okosabb, ügyesebb legyen. Sajnos viszont nem vesszük észre, hogy a kis apróságokat már kicsi korukban leterheljük, s bár számunkra minden csak játékos foglalkozásnak tűnik, ezt ők sokszor nem így élik meg. 

Pedig pici korban még nincs szüksége oly sok ingerre egy gyereknek, annál jelentősebb azonban, hogy megtapasztalhassa az otthon melegét, a megszokott kis játéksarkát, ahol elmélyülten játszhat és kibontakozhat, ahol maga jön rá, milyen csodálatos építményeket tud kreálni építőkockából, ahol kis házikóvá tudja varázsolni az asztalt, ahol maga döbben rá a játék ízére és felfedezi kreativitását, ügyességét.  

Ez arra is jó, hogy megtanul egyedül játszani, s örül, ha anya, apa megdicséri. De ennél még nagyobb öröm, amikor be lehet vonni anyát, apát a saját kis játékvilágába és együtt lehet felfedezni a játék csodálatos élményét. Ez szükséges, mert egy gyerek így egy biztonságos alapot kap, ami a későbbi életére nagy kihatással lesz és ezzel könnyebbé válik a közösségi életbe való beilleszkedés is.

Fontosnak tartom, hogy egy gyerek lépésről – lépésre tanulja meg a szocializálódást, s szerezzen tapasztalatot a közösségi életben. Tudom, hogy van szülő, aki nem ért velem egyet és csak az óvodás kor elérésekor gondolja úgy, hogy ideje lenne gyermekének közösségbe járnia. De érdemes a gyermek kétéves korához közelítve már a közösségen elgondolkodni. A bölcsődét tekinthetjük az óvoda előszobájának. Képzeljük csak el, amikor hosszú időt eltöltve otthon, megszokva a lazább otthoni szabályokat csöppen bele a gyermek minden előzmény nélkül a mindennapi világba. Egy olyan világba, ahol szigorúbbak a szabályok, s már vannak követelmények.

A másik ok – amiért érdemes elkezdeni a bölcsődébe járást – a napi rutin kialakulása, mivel otthon nehezebben alakul ki egy rendszer, ami oly fontos életünk során. Saját korosztályuk közössége pedig megtanítja őket alkalmazkodni egymáshoz és reagálni bizonyos szituációkra. Ilyen például a játékokon való osztozás, az együtt játszás, hogy nem tudunk mindig azzal játszani, amivel akarunk és hogy nem szabad elfogadni, ha valaki valamit elvesz tőlünk. Nem utolsó sorban pedig azt is megtapasztalja, hogy minden ember más és más, ezért minden emberhez másként kell hozzáállni. Egy gyereknek a kezdet nem kis kihívás, hiszen elhagyja a biztonságos otthont, ahol a saját kis birodalmának volt ura és élvezhette annak védettségét, ahol nem ütközik különböző nehézségekbe és szabályokba. Anya, apa elnéző.

Sok évi tapasztalatom azt mutatja, minél kisebb a gyerek, annál könnyebben veszi az akadályokat, hamarabb illeszkedik be a közösségi életbe. 

Tudjuk, hogy a gyerekek teljesen mások házon kívül, mint otthon, elfogadóbbak. A bölcsődének pedig az a feladata, hogy a fent leírtakat meg tudja adni és példát mutasson, így megalapozva a gyermek jövőbeni viselkedését. Gondolok itt a szokásokra, mit illik és mit nem, mit kell például tenni, ha felkelünk az asztaltól, hogy megköszönjük az ételt az étkezés után, hogy várunk, ameddig mindenki befejezi az étkezést és még sok-sok ilyen apróságot. Ezeket mind a felnőttektől kell megtanulnia, de csak akkor fogadja el annak fontosságát, ha a közösség ezeket az apróságokat a mindennapokban éli. Könnyebb egy közösségben megtanulni az önállóságot is, ahol nagy türelemmel, odafigyelve, sikerélményekkel gazdagítva megtapasztalja, mire is képes. 

Apróságnak tűnhet ennyire részletesen odafigyelni ezekre a dolgokra, de higgyék el, nem az. Könnyen félvállra vehető és biztosan könnyebbek a mindennapok, ha ezekkel nem foglalkozunk. Magunknak teszünk azonban szívességet, ha ezt az erőfeszítést bevállaljuk. Gyermekeim megszületésekor a szülészorvostól sok mindent tanulhattam és átéltem sok nehézséget a kezdeti szakaszban. Azonban mostanra – hogy gyermekeim már felnőttek – napról napra örömmel tapasztalhatom, amit tőle akkor megfogadtam: 

“Amit az első három évben nyújtasz gyermekednek, idős korodban azt kapod vissza, mert ekkor már a gyereked lesz a felnőtt és Te leszel a gyerek”.

Ne maradj le a legújabb cikkekről, kövess minket Facebook-on!