Játszóház
A játszóház létrejöttekor sokat gondolkodtunk, milyen olyan elemekből rakjuk össze az építményt, ami a kópékat játszás közben a játék mellett fejleszti is.
Ezért sok játszóházat meglátogattunk és arra jutottunk, hogy eltérünk a csővázas rendszertől, hogy frissíthessük újabb és újabb elemekkel a gyermekek ígényeinek megfelelően.
Ekkor jött az ötlet egy olyan játszóház felépítésére, ahol a gyerekek mindig találnak valamit, ami leköti őket és ha már a végéhez érnek szinte kezdik előlröl, ahonnan elindultak.

Fontosnak tartottuk olyan elemek behozatalát, ami észrevétlenül fejleszti a gyerkőcöket és nem kell olyan intézményeket keresni, ahol e fejlesztő elemekért külön fizetni kell.
Így egy alap eszközzel kezdtük felszerelni a játszóházunkat, mint pld. egy 430-as trambulin, mely kifejezetten az egyensúlyukat fejleszti, ami a fejlődésük során nagyon fontos momentum, ill. a szülőkkel együtt egy felejthetetlen élményt nyújt. Az a körülmény is befolyásolt bennünket, ha megszeretnek minket és sűrűn látogatnak bennünket, előbb, vagy utóbb a gyerekek megunják a már sokat látott elemeket, így mindig megvan a lehetőség kicserélésükhöz.

Nagy hangsúlyt fektettünk egy családias légkör kialakításához, ahol úgy a gyerekek, mint a szülök egy pozitív élménnyel induljanak el, s ha bármikor gondolkozni kell azon, „hova is menjünk?” mi legyünk az első gondolatuk.
Ennek megfelelően jó kedvűek, pozitívak, lazák vagyunk és igyekszünk mindenben segíteni, ami kapcsolatunkat erősíti a gyerekekkel és szülőkkel egyaránt.
Látogassanak el hozzánk, várjuk Önöket szeretettel!
.jpg)





